Régóta terveztem már, hogy az ezer éve készülőben levő dolgozatomhoz interjút készítek Haifa polgármesterével. Olyan régóta, hogy amikor először eszembe jutott, hogy jó lenne vele beszélni, még nem is volt polgármester. Mindketten feketeövesek vagyunk, és jó ideig csak mint edzőtársamat ismertem. Edzés után, normális időkben egy teremben, most éppen Zoomon, mindig eszembe jutott, hogy kérjek egy időpontot, és most végre tényleg kértem, és bár nagyon elfoglalt, telefonon tudtunk egy órát beszélni egy december végi estén.
Einat Kalisch Rotem az első nő, akit izraeli nagyváros vezetésére megválasztottak. 2018 óta ő a harmadik legnagyobb izraeli város polgármestere. Elegáns, nagyon kedves, de határozott, okos nő, két nagy fiúgyerekkel. Sikeres építész, és polgármestersége előtt is dolgozott már az önkormányzatnál. Haifa egy 270 ezres, Izraelben nagynak számító város, és a legnagyobb vegyes, azaz arab és zsidó lakosságú település. Arra voltam kíváncsi, hogy városvezetőként hogyan látja az izraeli arabok helyzetét, a kihívásokat, teendőket, hogy milyen kihívások keletkeznek Haifa vezetésében kifejezetten a város vegyes jellege miatt.
Einat azt mondja, hogy szerinte meglepő módon Haifa, a multikulturális város a legjózanabb város Izraelben. Az emberek számára az együttélés nagyon természetes, nagyon normális dolog, nincs feszültség köztük. Ha néha szólnak is hírek arról, hogy valamilyen feszültség volt a városban, az nem a haifai emberektől jön, hanem a Galilban vagy északon lakóktól. Haifai emberekre ez nem jellemző, az emberek (zsidók és arabok) közös társasházakban laknak, Einat egyik jó barátjának a közvetlen szomszédja keresztény, a felső szomszédja muszlim, mindenki együtt él és ez így természetes.
Einat gyerekeinek a dajkája is egy muszlim nő volt annak idején, nagyon szerették egymást és a családjával is jó viszonyt ápoltak. Akkoriban, olyan 15 évvel ezelőtt Einat barátai, amikor elmondta nekik, hogy muszlim dajkát fogadtak, azt kérdezték tőle: meg vagy őrülve? Azt válaszolta, miért ne, hiszen tökéletes, fantasztikus nőről van szó, ráadásul ismer olyan zsidó dajkákat, akikre soha nem bízná rá a gyerekeit. Mindenki bolondnak nézte, de Haifán ez így működik.
Nem gondolja, hogy ebben a városban ez egy kivételes dolog volna, az emberek egymás üzleteiben vásárolnak, egymás kávéházaiba járnak, ugyanabba a színházba mennek, itt mindenki együtt él. Ez nem Jeruzsálem, ahol rengeteg a feszültség, vagy Akkó, ami szintén eléggé feszült. Haifa más, Haifa DNS-ében van valami egészen más. Egy kozmopolita város atmoszférájával rendelkezik, ami azért furcsa, mert ez nem egy nagy város, és a kozmopolita városok általában hatalmasak. Ez egy közepes méretű város egy nagy kozmopolita város mentalitásával, ami ritka együttes.
Megemlítem, hogy a haifai interjúalanyaim szerint a zsidó és arab emberek külön-külön kerületekben laknak, és az, hogy egy társasházon belül keveredjenek, nagyon ritka. Einat azt feleli, hogy van több olyan kerület, ahol kizárólag arabok élnek, de nagyon sok olyan kerület van, ahol zsidók és arabok is együtt. Talán nem is veszik ezt észre igazán. Ramat haNasi új építésű kerületben, a magas házakban a lakók majdnem 50%-a arab. Az emberekben nem igazán tudatosul ez. Vagy itt van Karmel Tsarfati esete, amely az elmúlt években szintén nagyon vegyes kerületté vált. Van tehát sok vegyes terület, de persze vannak csak zsidó vagy csak arab városrészek is. A keveredés az elmúlt körülbelül egy évtized demográfiai változásainak eredménye. Ő is ismer olyan embereket, akik vegyes kerületben élnek. Az talán előfordul, hogy keresztény arabok és muszlim arabok között nézeteltérések támadnak, néha több is, mint arabok és zsidók között.
Azt kérdezem, hogy az arab emberek társadalmi-gazdasági helyzete tehát nagyjából ugyanolyan, mint a zsidó embereké? Einat szerint mindegyik csoportban vannak gazdag és szegény emberek is. Talán a keresztények közül többen tartoznak a felsőbb osztályokba, természetesen nem mindegyikük, de ez a tendencia. A muszlimok között mindenféle helyzet előfordul, van egy nagyon szegény muszlim arab városrész Haifán, az itt élők nagyon alacsonyan vannak a társadalmi-gazdasági létrán. A zsidók között is vannak nagyon-nagyon gazdagok és nagyon-nagyon szegények. Ha őt kérdezem, akkor Haifán az igazi probléma a szegények és gazdagok közötti szakadék, nem pedig a vallások közötti. A szegény városrészekben mindenféle származású ember lakik, etiópok is természetesen.
Megemlítem, hogy több embertől is hallottam, hogy arab emberek azért sem költöznek zsidó városokba, mert ott nem találják meg a nekik, a nyelvüknek, kultúrájuknak megfelelő szolgáltatásokat, iskolákat. Einat szerint ez egy valós, borzasztó probléma, mert az egyházi intézmények, iskolák, óvodák ott maradnak, ahol megépültek 40-50-60 évvel ezelőtt az arab kerülekekben, miközben az arab lakosság más helyekre költözött, ahol nincs hozzáférése a szolgáltatásokhoz. Nincsenek közösségi központok a gyerekek számára, ahol arabul tanulhatnának vagy ahol a kultúrájukhoz közelebb kerülhetnének, tehát igen, ez egy nagyon nagy probléma. A gyakorlatban tehát a teljes arab népesség ingázik a lakóhelye és az arab kerületek között, ahol az iskolák vannak, hiszen a lakóhelyük közelében nincsenek iskolák, órákat ülnek a dugóban, rengeteget várakoznak, a város másik felére kell autózniuk minden nap, amit el kellene kerülni.
Ez egy kiemelt fontosságú kérdés Haifán. Éppen néhány hónappal ezelőtt elkezdtek dolgozni egy mesterterven, hogy felmérjék a helyszíneket, a közösségek igényeit, és nyilvántartásba vegyék, hogy milyen iskolákra, intézményekre van szükség. Most, hogy elkezdték a helyzet felmérését, látják, hogy hatalmas szakadék van az igények és aközött, amit a város nyújt ezeknek az embereknek. A városban az elmúlt 40-50 évben nemigen épültek új iskolák, most kezdik az új iskolaépületek építésének tervezését, új kerületekben is, ahol már laknak emberek, de nemigen mérte fel senki, hogy az ott élőknek mire van szüksége valójában.
Felvetem, hogy ehhez a problémához kapcsolódik a tömegközlekedés kérdése is, többen mondták nekem, hogy a megoldás része a tömegközlekedés is, a szombati buszok indítása is kell hogy legyen. Einat azt mondja, hogy az iskolák kapcsán ezzel kapcsolatban nincs kérdés, mert a gyerekek nem járnak iskolába szombaton. Valamint Haifa az egyetlen város az országban, ahol van tömegközlekedés szombaton, bár nem az összes vonalon, de itt járnak a buszok. Azt Einat sem tudja, hogy mióta van így, de más izraeli városban ez nem található meg.
Einat korábban ajánlott nekem interjúalanyokat, akikkel le tudtam ülni beszélni. Azt kérdezem tőle, hogy mennyire működik együtt például az SDC-vel vagy a Mossawával (azokkal a szervezetekkel, ahol én is jártam), illetve mennyire kooperálnak az előző polgármesterhez képest. Einat azt válaszolja, hogy szervezetek százai működnek a városban, és mindegyik szeretne vele együttműködést akár napi szinten is, de erre sajnos nincs lehetősége nem azért, mert nem szeretne, hanem mert fizikailag lehetetlen lenne. Van egyébként kooperáció, éppen a múlt héten volt egy nagyszabású esemény, de a több száz szervezettel egyszerűen nem tudják tartani a napi kapcsolatot. Nem hiszi azt, hogy az előző polgármesterhez képest ő szorosabb kapcsolatban volna a civilekkel.
Nem mindenki elégedett a polgármesteri munkájával, mindenki többet várna tőle, az összes utcát és járdát szeretnék felújítva látni például. Einat egy olyan várost és önkormányzatot vett át, amit mélyen áthat a korrupció, több százmillió sékel ment el úgy, hogy senki nem érti, a pénz miért oda került, ahová, nem tud tehát mindenkinek megadni mindent, amit szeretnének. Először vissza kell állítania az önkormányzatot a helyes pályára, meg kell állítani a korrupciót, biztosítani kell, hogy minden sékelt jól költsenek el. Százmilliók mennek rossz helyre. Sokan kérik őt számon, hogy miért nem ezt vagy azt csinálja, az emberek nem értik, hogy az önkormányzat milyen rossz helyzetben van.
Azt kérdezem, hogyan állítja fel a fontossági sorrendet a teendők esetében. Néha egyszerűen nincs választási lehetősége, hiába szeretne megcsinálni valamit, ha nincs rá pénz. Az első számú prioritás most az, hogy kiderüljön, hová tűnt a pénz. Ez időbe kerül, egyes esetekben hónapokba. Ez tölti ki a legtöbb idejét most, a prioritás az, hogy az önkormányzat el tudjon kezdeni törvényesen működni.
Azt kérdezem, a közeli munkatársai között vannak-e az arab kisebbség tagjai közül valók, hozott-e olyan tudatos döntést, hogy szeretne arab kollégákkal is együtt dolgozni. Természetesen, az önkormányzat munkatársai és a képviselőtestület tagai között is vannak arabok. A polgármester-helyettesi választás fél év múlva lesz, erről a testület fog szavazni, nem egyedül Einat döntése lesz, de mindenképpen szeretne arab alpolgármestert. Tehát fél év múlva kiderül, mi lesz. Szeretné, hogy egy arab nő üljön mellette mint alpolgármester. De hogy hogyan fog szavazni a testület, azt nem tudja. Ez egy fő politikai kérdés, majd kiderül.
Rátérek arra a kérdésre, hogy a parlamenti választások körüli vélemény jellemzően az, hogy senki nem akar arab pártokat látni a koalícióban. Einat azt mondja, hogy talán ő az egyetlen az országban, aki szívesen látná őket ott. Azt kérdezem, a Közös Lista vajon valóban képes lenne együttműködni a kormánnyal? Ha Haifán arabok és zsidók együtt tudnak működni a város vezetésében, működne ugyanez országos szinten is? Einat szerint természetesen tudna működni, bár nem azokkal az emberekkel, akik jelenleg kormányon vannak. Természetesen azt gondolja, hogy működne, muszáj működnie. Ez a politika.
Azt kérdezem, hogy bár tudom, hogy ez egy utópisztikus kérdés, de mi kellene ahhoz, hogy arab pártok legyenek a kormánykoalícióban. Einat szerint ehhez valószínűleg kell néhány generáció, az emberek gondolkodásmódja meg kell hogy változzon, ez a legnagyobb akadály, ahogyan az emberek gondolkodnak, az oktatásnak sok dolga van ezzel kapcsolatban. Ha Izrael minden állampolgára csak egy hétig haifai polgár lenne, ez lehetségessé válna. Komolyan mondja. Ha egész Izraelben megtalálható lenne a haifai DNS, működne, hiszen Haifa egy külön világ, saját gondolkodásmóddal.
Azt mondom, igen, hiszen az emberek nem ismerik egymást, és az ember mindig attól fél, amit nem ismer. Rákérdezek arra, hogy Einat szerint mennyit segítenek azok a programok, amik egymás megismerését tűzik ki célul, a közös nyári táborok gyerekeknek például, és azt is megemlítem, hogy néhány hónapja láttam a Bet ha Gefen házat. Azt gondolom, ezek a dolgok segítenek, de nem vagyok biztos benne, hogy elegendőek. Einat azt mondja, nem elég ennyi. Van néhány ötlete, hogy hogyan lehetne a Bet ha Gefen programját kiterjeszteni, de sajnos egyelőre nem jutott hozzá a végrehajtásukhoz, mert rengeteg olyan dolga van, ami sürgősebb ebben a pillanatban. Ahogy elmondta, egy nagyon-nagyon rossz állapotban levő várost vett át. A programmmal foglalkozni most kiváltság lenne, de reméli, hogy a következő néhány évben fog tudni energiát szánni rá.
Sok ötlete van arra nézve, hogy a Bet ha Gefen modelljét hogyan lehetne nagyobbá tenni. Kíváncsi vagyok, milyen ötletei vannak. Az egyik egy alapítvány létrehozása, mely olyan vállalkozásokat támogatna, ahol különböző vallású vagy különböző, mondjuk úgy, életstílusú emberek dolgoznak együtt. Példa lehet erre egy vallásos zsidó és egy szekuláris zsidó közös üzlete is. Fordulhatna hozzájuk például olyan étterem, ahol az egyik tulajdonos zsidó, a másik arab. Egyetemekkel is szeretne együtt dolgozni kutatásokkal kapcsolatban, melyek a Haifán már működő, csodálatos projektekkel foglalkoznának. A projekteket világszinten is ismertté kellene tenni.
Einat úgy gondolja, hogy Haifát a világnak el kellene ismernie mint egy nagyon különleges várost, legalább évente egyszer egy multikulturális városok konferenciát is kellene tartaniuk, hogy Haifa a világ számára ismert multikulturális város legyen. Milliónyi ötlete van. Reméli, hogy egy nap tud majd velük foglalkozni.
Felvetem, hogy sokan nem szeretik az „együttélés” szót (coexistence), és az nem tartják együttélésnek, hogy zsidó emberek néha elmennek enni egy arab étterembe. Azt kérdezem, hogy milyen más szinteken kellene az együttélésnek működnie, és mi a teendő annak érdekében, hogy eljussunk ezekre a mélyebb szintekre. Einat egyetért, ő sem szereti ezt a kifejezést használni, mert ez egy üres szó. Mindig azt mondja, hogy egy igazi multikulturális város, ahol az emberek együtt élnek, az egy olyan város, ahol mindenki azonos színvonalon él, azonosak a lehetőségei. És amint mindenkinek egyformák a lehetőségei, de legalábbis többé-kevésbé egyenlőek, akkor mondhatjuk, hogy ez coexistence, együttélés.
Nem hisz a humuszevésre alapozó együttélésben, nincs vele baja, de a coexistenec így nem fejezi ki pontosan a valóságot. Rengeteg olyan arab vállalkozás van, amit a zsidó ügyfelek tartanak életben. Nagyon fontos egymás vállalkozásaiban vásárolni, ez tény, de az ő számára az együttélés azt jelenti, hogy mindenki hozzáfér ugyanazokhoz az iskolákhoz, ugyanahhoz az oktatáshoz, lehetőségekhez, közösségi központokhoz, ugyanazok a szolgáltatások elérhetőek mindenki számára. Kérdésemre válaszolva Einat elmondja, hogy mindenki a saját nyelvét használná mindeközben. Amikor mindenki egyenlő mértékben fér hozzá a fentiekhez, legalábbis többé-kevésbé, hiszen teljesen pontosan sosem lesz egyenlő, akkor lesz a város igazán az együttélés városa. Nem akkor, ha a másik éttermében esznek humuszt.
Visszatérve a nyelv kérdésére azt kérdezem, hogy hogyan működne ez például egy iskolában, minden tanár beszélne arabul és héberül is? Einat azt mondja, hogy ő tavaly nyitott egy ilyen iskolát, amely kétnyelvű, arabul és héberül is beszélnek, minden osztálynak két tanára van, az egyikük héberül, a másikuk arabul beszél, a gyerekek pedig mindkét nyelven tanulnak. Jeruzsálemben is van egy ilyen iskola. Sok-sok éve tervezte már ezt, mert csak óvoda volt, iskola nem, és tavaly sikerült is megnyitni.
Azt kérdezem, hogy az emberek örülnek-e ennek az iskolának, és meglepődve hallom a választ, hogy a legtöbben nem támogatják az ötletet, viszont a gyerekek, akik odajárnak, és az ő családjaik nagyon szeretik. Néhány ember azonban nem érti a koncepciót, és a legtöbben nem örülnek neki. Az egyik arab kerületben például vannak zsidó lakosok is, ez egy gyönyörű városrész, egy barátja is ott lakik. Laknak ott arab-zsidó házaspárok, az ő gyerekeik is többek között ebbe az iskolába járnak. De olyan zsidó családot is ismer, akik ide íratták a gyereküket, igazán hisznek ebben a koncepcióban.
Azt kérdezem, hogy a haifai arab emberekkel, a kisebbségekkel kapcsolatban mi az az eredménye, amire a legbüszkébb. Azt mondja, a város egyes részeinek, különösen a régi kerületeknek a megkezdődött felújítására büszke a leginkább. A régi arab területek is beletartoznak ebbe a projektbe. Ez olyasmi, amibe őelőtte senki, soha nem fogott bele. Látja a régi arab kerületek problémájának fontosságát. Keményen dolgoznak azon, hogy megtervezzék, hogyan végezzék a felújítást, tartják a kapcsolatot a lakossággal. Nem akarják megkárosítani őket, nem akarják megváltoztatni a lakóterüket, meg akarják tartani a jellegzetességeket, de át akarják őket vinni a huszonegyedik századba.
Úgy tudja, hogy a város történelmében először fordul elő, hogy egy polgármester a régi arab kerületekkel foglalkozik ennyire alaposan. Einat ideje előtt nem fordítottak elég figyelmet rájuk. Valamint a korrupció miatt, mert a pénz elfolyt más helyekre, nem csak az arabok nem kaptak pénzt fejlesztésre, de senki nem kapott. Nem is tudtak hamarabb hozzákezdeni a felújításokhoz. Az elmúlt néhány hónapban viszont elkezdődtek a beruházások mindenféle területeken, beleértve az arab kerületeket is. Einatnak nagyon fontos, hogy a fejlesztések jól legyenek elosztva, mindenki részesüljön belőlük, nem csak a zsidó kerületek vagy valaki más, mindenki kapja meg a megfelelő támogatást. Néhány hónapja kezdtek tehát, és lehet, hogy az arab kerületek nem kapnak nagyon sok pénzt, de a város többi részét is fejlesztik közben. Einat úgy látja, hogy az arab kerületek sincsenek jobban elhanyagolva, mint a város más részei.
Megemlítem, hogy a nyár folyamán, amikor egy pillanatra nyitva voltak az intézmények, egy hétvégét Haifán töltöttem és a haifai városi múzeumot is megnéztem. Elmondom, hogy nagyon tetszett a kiállítás, amit akkor láttam, mert soha sehol máshol nem találkoztam Izraelben azzal, hogy egy intézmény ilyen nyíltan és őszintén beszélt volna arról, ahogyan a mizrahi (közel-keleti és észak-afrikai bevándorló) zsidókkal bántak annak idején, és ahogyan az arab lakosságot elüldözték. Einat elnondja, hogy ennek is köze van az ő megválasztásához, hiszen a múzeum vezetősége nagyon liberális, az igazgatónő ugyanannak a pártnak a tagja, mint Einat. Sok támogatást kap tőle a múzeum annak érdekében, hogy beszéljenek olyan problémás kérdésekről, mint ez is, amivel kapcsolatban eddig csend volt. Ezeket a sérelmeket szeretnék nyilvánosan is kitárgyalni. Igen, ez olyasmi, amiről mindenképpen beszélni kell, nem pedig elrejteni. Nem kezdődhet el a gyógyítás a problémák feltárása nélkül.
Felvetem, hogy biztosan vannak az arab oldalon is olyanok, akik szélsőséges gondolkodásúak, akiknek ez nem elég, akik többet akarnak annál, mint amit a város adni tud. Einat egyetért, azt mondja, hogy szerinte ők is látják, hogy a városvezetés új utakon jár, látják az új kezdetet, és talán el is fogadják Einat ötleteit, bár nem teljesen biztos benne. Látják, hogy most valami másról, megújulásról van szó. Sokaknak az, ami most történik, már túl kevés, túl későn, és többet akarnak.
Tudom, hogy a politikai jobboldalon pedig túl engedékenynek tartják Einat politikáját. Azt kérdezem, vannak-e módszerei arra, hogy megmutassa az ellenzőknek, hogy miért jó, amit csinál. Einat szerint egyértelműen nincs értelme őket győzködni, mert ez nem olyan dolog, amit kommunikálni lehet. Szélsőjobboldaliakkal nem lehet erről beszélni, ez nem olyasmi, amit megértenének, csak időpazarlás lenne. Felvetem, hogy az a legnagyobb félelem a jobboldalon, hogy Izrael el fogja veszíteni zsidó karakterét, amint az arab lakosság létszáma meghaladja a zsidó lakosságét. Einat azt válaszolja, hogy ő ezzel a problémával a városi politika szintjén nem találkozik. Ez az országos politika kérdése. Azt kérdezem, hogy Haifán ezek szerint egyáltalán nincs erről szó? Kérdés-e az, hogy a város nem lesz zsidó város a jövőben, vagy közmegegyezés van arról, hogy ez egy kevert város, és ezt senki nem kérdőjelezi meg? Einat azt mondja, hogy ez a város zsidók és arabok otthona az idők kezdete óta, és ezt senki nem vitatja.
Az kérdezem, hogy vannak-e arabok, akik más településekről beköltöznek Haifára. Igen, rengetegen vannak, a város nagyon jónak és fejlettnek számít, az északi falvakból sokan szívesen települnek át ide. Érdeklődöm az integrációjukról, munkaerőpiac, kultúra és minden egyéb kérdésben. Einat azt mondja, igen, ez egy folyamat, az emberek jönnek és mennek, ez része a városi létnek. Kérdésemre válaszolva elmondja, hogy a város segíti a beilleszkedést mindenki számára, aki Haifára költözik. Attól függ természetesen, hogy mire van szükségük. Ha szegények például, akkor szociális programokat nyújtanak nekik. Nincs beilleszkedést segítő program kifejezetten az arabok számára. Aki a város új polgára lesz, annak az önkormányzat rengeteg dologban segít, araboknak, zsidóknak,bárkinek.
Eilat szerint a haifai keresztény közösségek tagjai jól képzettek, és nagyon erős kapcsolatuk van velük, nagyon intellektuális, nagyon intelligens közösségről van szó. Nem lehet őket egyetlen homogén közösségként kezelni, nagyon-nagyon vegyes közösségről van szó, sok különböző csoportról. Einat éppen mostanában beszélt az összes, Haifán jelenlevő keresztény egyház vezetőjével, vannak ortodoxok, maroniták, sok különböző vallás, nagyon különbözőek. Néhány napja, karácsony előtt boldog karácsonyt kívánt nekik. Einat utánanéz a pontos listának, amíg beszélünk: katolikusok, ortodoxok, anglikánok, maroniták, örmények, latinok, még hetednapi adventisták is, hét nagy egyház. Nagyon megosztottak, és ők még csak a keresztények.
Beszélünk néhány szót arról, hogy az idei ünnepek ünnepe nagyon korlátozottan volt megtartva idén, Einat ellátogatott az egyik templomba az előző héten, és nagyon kevesen voltak ott. Furcsák az ünnepek idén. A megszokott, körforgalomnyi nagy karácsonyfát sem állították fel idén, tízezernyi ember jött volna megnézni a fát. De a legtöbb templom kapott egy-egy gyönyörű karácsonyfát és díszkivilágítást, az udvarokat is feldíszítették. Sok arab kerületben is karácsonyi dekorációt tettek fel. A járvány miatt azonban a német kolónia területét sem dísztették fel úgy, ahogy szokták, hiszen ott egyetlen este alatt is húszezer látogató is szokott lenni.
Einat még elmeséli, hogy két héttel ezelőtt mutatták be Wadi Nisnas kerület felújításának mestertervét, ez a legősibb arab városrész Haifán. A terveket a Facebookon is nyilvánosságra hozták, ha megnézem az önkormányzat oldalát, meg tudom nézni, és két vagy három héten belül az illetékes bizottság is meg fogja tárgyalni, amit a Facebookon élőben közvetítenek, tehát bárki, akit érdekel a terv, első kézből értesülhet a részletekről. A két héttel korábbi megbeszélés az arab közösség tagjainak részvételével rendkívül hasznos volt, az önkormányzat sok kérdést kapott. Az érdeklődők értékelték, hogy nyílt megbeszélést folytatnak a munkákról, megkérdezhetnek bármit, ami érdekli őket, a civil részvétel rendkívül nagy volt.
Eilat azt mondja, hogy ő egyedül nem képes arra, hogy helyesen, minden részletében lássa a dolgokat. Mindenki csak a saját szemszögéből látja és elemzi az adott kérdéseket, mások szemszögéből nem tudja. Ezért azt javasolja, nézzem meg a két héttel ezelőtti közvetítést, hogy lássam a saját szemszögemből. Einat azt szeretné, hogy a lakosság érezze, hogy az önkormányzat partnerként kezeli őket, hogy a város valójában a lakóié.
Egy személyes kérdést is felteszek Einatnak, kíváncsi vagyok, honnan hozza ezt a nyitott hozzáállást. Humanista légkörben nőtt fel, sosem próbálták arra nevelni, hogy ő ennek vagy annak született. Ahogyan azt sem érezte soha, hogy nőként ő kevesebbet érne. Azt sem engedték, hogy többnek gondolja magát bárki másnál. Haifán született, itt nőtt fel. A saját életstílusa szerint él, ami nem jelenti azt, hogy ő jobb vagy több másoknál, hogy neki lenne igaza. Nem jelenti azt, hogy más emberek életstílusa jobb vagy rosszabb az övénél, csak más. Tiszteletben tartja azokat, akik másképp gondolkodnak. Sokan a városban egyetértenek vele és elismerik ezt a gondolkodásmódot.
A város arab lakossága is lassan elfogadja azt, hogy nem szeretne atyáskodni felettük. Ez az ő városuk is és képesnek kell lenniük arra, hogy kiálljanak magukért. Nem mindenki érti azt a hozzáállást, hogy segíteni szeretne, de nem leereszkedő módon. Ezt nem lehet szavakkal kommunikálni, a politikusok sok mindent mondanak, és úgysem hisz nekik senki. Einat nem tekint magára hagyományos politikusként, nem született politikusnak. Számára a politika csak egy epizód, nem életstratégia. Ért hozzá, de tudja, hogy ha mond valamit, azt úgysem hiszik el neki. Úgy is kell viselkednie, az életben megmutatnia, hogy úgy is cselekszik, ahogyan kommunikál. Azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Csak beszélni valamiről nem elég.
Félig tréfálkozva azt mondom, hogy remélem, ő lesz a miniszterelnök, mire nevetve azt mondja, csak akkor kívánjam ezt, ha utálom őt. Elmeséli, hogy egy éve behívatták az egyik (nem az önkormányzatokért felelős) minisztériumba, ahol felelősségre vonták, hogy ezt vagy azt miért csinálja. Azért ment Jeruzsálembe, hogy leszidják. Az egy órás megbeszélés végül két órán keresztül tartott, és a vezető tisztségviselő, aki beszélt vele, azt mondta, hogy Einatnak kellene a miniszterelnöknek lennie. Megértette Einat gondolkodásmódját. De semmiképpen nem akarna indulni az országos választásokon, sokan nem értenek egyet vele. Nem is próbál mindenkinek megfelelni. Szeretne néhány pozitív változást véghezvinni Haifán, és ennyi elég is neki.
Zárásként megköszönöm a beszélgetést, Einat emlékeztet arra, hogy figyeljem a Facebook eseményeket, hiszen ott mindent közzétesznek, minden képviselőtestületi ülést közvetítenek, minden nyilvános. Nem hisz abban, hogy bármit is rejtegetniük kellene, nem csinálnak semmi helytelent. A Facebook oldalon megjelenő híreket arabul is közzéteszik, felajánlja, hogy összeköt a fordítóval, és tudok vele beszélni. Sokszor megköszönöm, és elköszönünk. Később, amikor megnézem az önkormányzat Facebook oldalát, nem csak arab fordítást látok, hanem a közvetítéseknél jelnyelvi tolmácsot is.
Azért osztom meg most ezt a hosszú írást, hogy akinek van ideje végigolvasni, az lássa, hogy így is lehet várost vezetni, így is lehet a kapott hatalommal élni, ilyen hozzáállás is lehetséges egy politikus részéről. Az átláthatóság, a város polgárainak mindennapi életével való törődés, nyitottság, hosszútávon gondolkodás nem szabadna, hogy meglepő kivétel legyen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: