könyvek

Olvasok. Hozzátartozik a kutatáshoz. Felkutatom, hogy mit írtak arról, ami engem érdekel, és összevetem a valósággal (valóság=az igazságnak/realitásnak/létezőnek/jelennek/stb) az a szelete, amit én látok. Aztán leírom a saját valóságomat, ami az én szemem előtt van. Az olvasási szakaszt már elméletileg lezártam, de gyakorlailag természetesen nem.

Tegnap elkezdtem egy könyvet, amitől sokat vártam, nagyon kíváncsi voltam, mit ír az izraeli arabokról egy 2009-es munka. Az első két oldal nagyon tetszett, aztán a harmadiktól volt egy olyan, hogy az izraeli palesztinok arra vannak kényszerítve, hogy állandóan náluk legyen a személyi igazolványuk, amin egyrészt egy másik vallás szimbóluma látható, másrészt rá van írva, hogy az adott személy muszlim, drúz, keresztény, de mindenesetre ugye nem zsidó. Aztán a könyv folytatódik azzal, hogy az Izraelben élő arab iskolásoknak tanulniuk kell héberül. Sőt, a zsidó állam történelmét kell tanulniuk. A zsidó gyerekeknek pedig nem kell arabul tanulniuk. 

Itt abba is hagytam az olvasást, pedig ha folytattam volna, azt is láttam volna, hogy valós sérelmekkel (van bőven) is tele van már a negyedik oldal, például azzal, hogy aki nem volt katona, márpedig az izraeli arabok nagy része nem vonul be, az hátránnyal indul a munkaerő-piacon.

Az viszont, hogy zsidó gyerekek nem tanulnak arabul, szimpla hazugság. Tanulnak. És számon kérni azt, hogy miért kell egy gyereknek tudnia az ország nyelvét szerintem elég fura. Bár az arab is hivatalos nyelv. 

Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy más országok más kisebbségei vajon hogyan élik meg ezeket a kérdéseket. Egy magyarországi zsidó vajon nem venné-e szívesebben, hogy a saját ünnepeit kapja meg szabadnapként a munkahelyén, és nem a keresztény ünnepeket? Ha nagyon vallásos, vajon nem szeretné-e jobban, hogy ötezerhétszázvalahány legyen inkább a születési éveként feltüntetve a személyi igazolványában? Egy erdélyi magyar diák vajon megtanul-e románul? A felvidéki magyar gyerekek melyik ország történelmét tanulják legtöbbet az állami iskolákban?

Egyébként izraeli zsidóként akkor is az van a személyidre írva, hogy zsidó vagy, ha te éppen buddhistának érzed magad és soha életedben nem jártál zsinagógában. Ez akkor most baj vagy nem?

Olyan könyvet is olvastam már, ami azon háborgott, hogy a szochnut nem foglalkozik az izraeli arabokkal. A legnagyobb tudományossággal azt gondoltam magamban: He? Csak hogy érthető legyek, idézek innen: “A Szochnut (The Jewish Agency For Israel) elsődleges célja, hogy kapcsolatot teremtsen Izrael és a diaszpóra zsidósága között.” 

Ugyanez a könyv értekezett végig arról, hogy a zsidó állam hogyan gyakorol kontrollt a területén élő arabok felett, és hogy ez mennyire nem szép dolog, aztán kifejti, hogy milyen állami intézményrendszert szeretne, ami mégiscsak az itt élő arabok életét irányítaná az iskoláktól a szakszervezetekig. Ez a szerző egyszer sem írja le, hogy “palesztin”, izraeli arabokról beszél. Az ő kutatása a hatvanas évek végén történt.

Éppen írok egy hosszabb dolgozatot, amiben tisztábban és részletesebben kerülnek kifejtésre egyebek mellett a fenti kérdések is, most csak a tegnapi háborgásomat írtam ki magamból. Azt a felháborodást, ami az izraeli arab kisebbség helyzetét szinte minden esetben a lehető legszörnyűbbként tünteti fel csak azért, mert Izrael nyilvánvalóan gonosz és elnyomja őket. Az, hogy más országok más kisebbségei is ugyanilyen (sőt!!!!!) problémákkal küzdenek, az már mindegy. 

A félreértések elkerülése érdekében: nem a Területeken (Gáza és Nyugati Part) élőkről beszélek, hanem az izraeli arabokról. Akik egyébként simán megkapják a munkahelyükön a muszlim ünnepeket szabadnapként. Sőt, mondok egy még jobbat. Az izraeli arabok annyira jó fejek, hogy ha egy napra esik az az ünnepük, amikor mindenki a szabadban grillez a zsidó yom kipur ünnepével, amikor 25 órás böjt van, akkor inkább egy másik napon grilleznek a parkokban, hogy ne töltse be a kaja illata a böjtnapot. Az izraeli zsidók és arabok között van normális együttélés, együtt élni akarás. Folyt.köv.